Kivonulás...

Dezinfektánt – az – az fertőtlenítve

Előre bocsátom, utólagos engedelemmel, ez egy kétrészes blog lesz - megelőlegezve a türelmüket: 

Meg akartam, vagyis azon gondolkozom, hogy „megtisztítom” magamat a város polgármesterével való találkozásra készülődve. Nem azért, mert rám férne egy jó zuhanyozás kívül belül, hanem azért, hogy elviselhetőbb legyen az a sok cinikus cézári, diktatórikus szemétáradat, amelyet a legjobb felkészültségemmel is aligha tudok kitalálni. De ne ugorjunk a látszat elé, illetve a sanda gyanakvó előítéletekbe.

Meghívást kapott a DKMV szervezet elnöksége a hivatal fő szószólójától, és annak is a szóvivőjétől, telefonon, ha tehetem, jelenjünk meg azon a napon és órában, amelyben megegyezzünk. Megegyeztünk.

Tudni kell, hogy már többször „hivatalos átiratban” (magyar és román nyelven iktatva) kértem a találkozást. Először a tavaly. Kevesen tudják, hogy áthatolni a fejedelem titkárnőjén, hivatalos formában előjegyzést kérni szinte, vagyis lehetetlen. Ha nincs egy „ismerősöd” a hivatal folyosókon, akivel egyszerre belépsz az ajtón, s majd utána rúg ki, vagyis távolítat el. Volt már ilyen próbálkozás a közelmúltban – ilyenkor szoktam mondogatni, hogy könnyebb a császárhoz bemenni, bármelyik miniszterhez, mint itthon a cézárhoz előjárulni.

De most nem ezen van a lényeg. Egy kedves ismerősöm nemrégen azt mondta, hogy:”ti zörgetitek a kerítést, a kerítésre száradt vadfuszulykát, annak egyszer megjön a hangja is.”

Nem tudtam mire vélni akkor, mert sokszor sok mindent mondtak már nekem, mindenkinek megvan a saját véleménye, de azt nem mondja senki, hogy itt az ideje változtatni ezen a romboló meghitt évtizedes városunkra telepedett diktátorizmuson. Vagy ha mondja egyáltalán, nem mondja, hogy hogyan, és nem áll ki nyíltan a cselekedetekért, azt meg nehezen fogadja el, ha más próbálkozik tenni a közösségért.

De térjünk vissza a meghíváshoz, illetőleg a megbeszélt érdeklődéshez, amely soron következik, kedden. Nyílván most, hogy újból előjött az ingatlan biznisz, és a város ura nem tudja, miből faragjon pénzt, még többet megint felébredt benne és társaiban az az elhívatott, városunkra nehezen rátelepedő nyilvánosság, hogy ha már ugyebár a Kulturális fővárosi címért verseng, akkor kellene neki lennie KULTURÁLIS központjának, amely a saját managementjében áll. (Persze, hogy nincsen ilyen épület, kulipintyó, vagy egy egyszerű kóber sem, de az egy másik téma.) Ahol azt tesz, amit akar, és olyan népdalesteket rendez majd ott közpénzeken, amelytől a macskák is megbokrosodnak és feláll majd a farkuk is. Ez lenne egy jó szándék, Tiszteltjeim, ha kicsit elrugaszkodva elgondolkodunk. A bökkenő (mint ahogyan már közhírré tétetett), az, hogy a városnak, közpénzekből meg kell vásárolni azt, amit felelős vezető elődei elherdáltak, illetve ingyen bérmentve odaadtak másoknak, akik amúgy is dúsgazdagok és magasról tesznek arra, hogy mi is történik a mi épített örökségeinkkel, tulajdonunkkal.

Talán szerencsésünkre, de a minisztériumi műemlékvédelmi törvény tisztán elmondja, hogy kinek, melyik hivatalnak mit és hogyan kell (-ene) cselekednie a kereteken belül. Nem untatom az olvasót:  A megyei közhivatalnak, az elnöknek kellene kezdeményeznie a kulturális minisztérium fele azon jóhiszemű szándékát, hogy kisajátíthassák az épületet, a megye ergo város területén található műemléket, ha azt a tulajdonos nem vigyázza, kezeli, óvja stb., stb.

A többszöri, de legutóbbi nyilvános tárgyalás után a megye alelnökével és a város alpolgármesterével egyöntetűen kijelentették, hogy az előbbinek nincsen pénze, a másodiknak meg van, lenne szándéka erre a lépésre. Ha az egyik, akkor a másik hivatal is megteszi a lépéseket… mondták, nemrégen hangosan. A többi smafu és blabla mesebeszéd.

Most lehet, hogy másként tevődik fel a kérdés, Tiszteltjeim:

Lehet, mert akarta már rég, de mindenestől, ahogyan ott mondják „csomagban” (a Somos tetői vendéglőt, az Arany kakas vendéglőt, a Maros vendéglőt) megkaparintani ingyen, ezért (is) (még emlékeznek egyesek a csöndes felháborodásra néhány éve) az utóbbit kiadták a tulajdonosok bérbe 99 évre a banknak, most ha helyrezökken, megelégszik azzal, hogy lopni nem lehet és nem szabad, az új kebelbarátjával kiegyezik lehet visszavásárolja az Arany kakast. De megint ugrándozunk, és hirtelen el hisszük, hogy ez egy szabályos, illetve normalitás fele haladó világ, a városvezetővel az élen, aki csak a szépet és jót, a nemeset akarja ezen túl cselekedni a városért. Már ami maradt belőle.

Mert a városi tanácsüléseken csak úgy röpködnek eszement tervekért kidobott közpénzek, sok százezer eurócskák, mikor ez a szerény hagyatékunk a hivatalos becsüsértékelés szerint csak hatszázezer eurót, ér. Bagatell vágják rá azok, akiknek könnyen kell tisztára mosni a pénzt, egy nem szabályos, de megszokott világban. Mert, Tiszteltjeim, most lehet megint nagy a vészhelyzet:

Ugyanis, ha megpendül és a törvény értelmében cselekszik az elvtárs, akkor meglehet, hogy megszerzi magának a műemléképületet, lebontatja, és fákat, virágokat ültet a helyébe, vagy kiszivattyúzza sugárút gyanánt a Turbinaárokból a vizet. Mert, ismétlem, ha normális városvezetőink lennének, kik tényleg a közösért teszik vállalt feladataikat, és nem a politikai malmok őrleményeiben gazdagítanák egymás zsebeit a közösből, akkor nem lenne, mitől visszariadjunk. Könnyen válhat ez a kapzsiság, a fondorlatos hiú tiranikus elképzelés is a gyerekeink, a jövendők pazarlásává. Hiszen, mit sem ér neki őseink épített múltja, és mit sem ér az ősi városunk kultúrája. (Nemrég példa: A várbeli egykori sorozóépület harca, a Torockai házsor, a Surlott Grádics, a főtéri épületek, a Baross Gábor utcai emeletes garázs, és sorolhatnánk.)

Eddig az eszmék futtatása szabadon. 

a másodcím a következő:

Kiebrudalás, vagyis kivonulás

a Keddi nap...

Azóta eljött a „kedd”, a találkozás ideje, ahonnan nem meglepetésre, de a vendégfogadó mester hiánytalanul nem jelent meg, hanem alákezelőit küldte a fogadtatásra.

Véleményük szerint, (már megint) bebizonyította, hogy a negyedik mandátumával és a következők előkészítésével elvesztette az uralmat maga fölött, és olyan hatalmas diktátornak képezi, illetve képzeli magát, akinek nem lehet ellenállni.

Megfigyelt megfigyelőként elmondhatjuk, hogy szerintünk ez távolról sem így van!

Egy régi vicc jut eszemben: Fidel Castro az egykori kubai kommunista politikus, 1965–2008 között az ország diktátora rémséges elnök, akit sokan és sokszor el akartak tenni láb alól áll az óceán partján és figyel:

Egy arra járó megkérdi, mit figyel elnök úr?

Fidel Castro válasza: Castro fidel. és simléderes sapkáját jobban szemébe húzta.

Részünkről az ügy a találkozás letudva, illetve feledve, törölve.

Közben érdekes fejleményeknek lettünk tanúi, de ez már közhírré tétetett az óta, szerencsére. A városi tanács a megyei tanáccsal való „nagy összeborulás” kapcsán eldől a Bürger ház sorsa. Megszületik a fedezet, a képviseleti tanácsosok részéről, hogy ha ti így akkor mi úgy teszünk, és félő, hogy közösen fogják megpróbálni jegelni az ügyet, lemosni magukról a feladatot. Ahogyan az eddigi, de nem közös határozat lépesekként, hanem populista egyéni érdem és érdekbutításokért tették. Most ez valami más, egyszóval Precedens értéket nyer országosan, hogy egy meglévő Romániai törvényt egyszerűen „életbe” léptetnek, és azokhoz mérik erejüket, akiknek fontos ez az épület, akiknek fontos a város, a még meglévő itthon élőkért, és csakugyan már régen az ott élőkért is.

Az alábbiakban linken olvasható a minisztériumi törvény, Itt.