„Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom.
Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság.” (Thomas Jefferson)
Tiszteltjeim….
A legnagyobb gond az, hogy már nem érdekel minket semmi. Vagy nem akarjuk
bevallani, hogy ügyes bajos gondjaink miatt, és ide számtalan gondot tárhatnék
önök elé, akár oldalakat írhatnék, és akkor sem lenne elég.
Már nem is beszélgetünk, mint egykoron a parkban a blokk melletti garázs
előtt szomszédjainkkal, vagy a sarki kocsmában is féltve őrizzük, már - már
dugdossuk napra kiszámított cigaretta adagjainkat. Már semmi nem érdekel
bennünket. Azzal „védekezünk” helyenként, ha kényelmetlen a helyzet, hogy „megmondom,
őszintén unom a társaságot, már, nincs amiről beszélni…” – és meg akarunk
győzni, hogy ők kicsik, kisemberek, úgysem tudnak semmit tenni. A többség azon
van, hogy csak őket hagyják élni, mert már kivénültek, csinálják a fiatalok
stb.,stb. és legyintenek.
Lehet, sőt az is baj, hogy már évtizedek óta semmi látványos változatos nem
történt vagy történik? – e kérdés retorikus is lehet. Lehet az is, hogy
nincsenek (már évtizedek óta) olyan helyi vezetőink kiknek kijelentésében akár
hinni is tudunk, vagy tudtunk. Lehet elfogyott az erőnk és elfogyott a
reményünk, hogy még bízzunk.
A mai helyzetben, amely semmivel sem több, vagy jobb – de lehet rosszabb –
minden téren a helyzetünk, nem szabad ennyire elcsüggednünk.
Szóljunk, tegyünk érdekünkben, saját céljaink elérésében. Tudjuk,
emlegessük naponta a gondolatot, ha nem adnak, kérjünk, ha kérünk, pedig
adjanak! „Kérjetek munkát! Amennyiben
nem adnak nektek munkát, kérjetek kenyeret! Ha nem adnak sem munkát, sem
kenyeret, akkor szerezzétek meg a kenyeret magatoknak!” (Emma Goldman)
Ne hagyjuk megfélemlíteni magunkat, és ne viseljük el beletörődve az
elnyomást! ”Az állam nem tartozik a királyhoz, hanem a király tartozik az
államhoz.” (Seneca) Mondjátok, feleim miben hiszünk, ha nem az Istenben, és a
saját erőnkben? Abban, hogy összefogunk és segítünk az embertársainkon. Hiszen
nem egy valaki, vagy valakik fogják meghatározni, eldöntve, hogy melyik
politikai vezető szabja meg kénye kedve szerint jogainkat, helyzetünket. Azt,
hogy mit dolgozzunk, mit dolgozzanak a gyerekeink, és miért kell könnyeinket
nyelve belegyezzünk, hogy elmenjenek, mert ott jobb lesz a sorsuk? Csak akkor
követelhetünk, ha először adtunk is valamit, és azt jó szándékkal tettük. Itt
nem az adólejeinkre gondolok, azt nem adjuk, azt megkövetelik tőlünk, a
semmiért.
Mert nem a vezetőségnek, a tanácsosoknak kell eldönteni, hogy mi is jó
nekünk, a kisembereknek, hogy mi történjen környezetünkkel. Nekik csak
tudomásul kell, kellene venniük, hogy mit is akarunk, és azt kellene,
képviseljék, megszavazniuk! A város lakósága által megválasztott polgármester,
és a tanácsosok végrehajtó szervei kellene, legyenek az adófizetőknek. Nem te,
aki itt ül és olvas, kell, a végrehajtója legyen az egyeduralmat gyakorló
polgármesternek, Ezt ne feledjük.
Ha összefogunk, mi itt a kint rekedtek, kiknek feje fölött, háta mögött
rendesen már évek óta dől el, vagy döntetik el a sorsa csak így érhetjük el
céljainkat. “Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.” (Bertolt
Brecht)
Fogjunk össze és kérdezzük meg egyszerűen a tanácsosoktól, a
polgármestertől, ti fiatalabbak „bombázzátok” őket egyszerű kérdésekkel, mint
például:
Dolgozni akarok, miért nem kapok egy munkahelyet? Vagy: utazni akarok,
miért nem kapok lehetőséget? Vagy: ez vagy az a célom, ezt vagy azt akarom,
nekem miért nem lehet? Ezt is írhatnám a végtelenekig… de összefogással,
Veletek együtt nem fogunk elérni semmi mást, csak a diktatúrát, a tirannizmust
és a ki meg felhasználást, a végtelenbe menő ígérgetéseket, hazug ábrándokat,
alaptalan dogmatikát.
„A tetteink határoznak meg bennünket, nem az, ahogyan a
döntéseinket meghozzuk.”(Mark Lawrence)
