Amikor még „kisrác” voltam… (húszon évekkel ezelőtt)      péntek, 2015. január 30.

A két nagy óceán között éltem, több mint tíz éven át, volt élményszámba menő, az amikor angazsáltak egy - egy munkahelyre, vagy többre is egy időben huszonnégy óra alatt, mindenhol kötöttek egy - egy kötelező biztosítást a nagyok.

Nem mindég a munkahely neve, vagy rangja órabére volt a legfontosabb, hanem az is hogy milyen fedezéket, azaz milyen csomagban biztosítanak az alkalmazók.

Akkor recesszió volt éppen Amerikában, csak egy másik. Évi o,7 százalékos volt az infláció. A versengés így megvolt, hogy a munkahelyek, az alkalmazáskor túlszárnyalják a biztosítási csomagokat. Volt olyan, aki a lakásodtól a munkahelyig, a munkahelyen, és hazafele a visszaúton is megtette az ajánlatát, és vállalta a kötelezettségeit.

Különböző kis részekre bontott biztosítások voltak érvényben, hol szemészet (ingyenes szemüveg (!), hol fogászat, stb.,. – versengtek a lehetséges munkatársért. Ezek nem voltak holmi CIA, vagy NCI, vagy valami bürokratikus nyakkendő zakós állások, hanem mondjuk úgy, hogy pl. a takarítónak, vagy a mosogatónak, de még legegyszerűbben a hamutál ürítőnek is ugyanaz a biztosítás csomag járt, a fizetésén kívül. Arról ne beszéljünk, hogy ha közben tanulni is járt a delikvens, akkor, ha magán iskolában járt, amelyet baki kölcsönnel fizetett, akkor megint kötelező módon biztosították – persze nem úgy, hogy aztán a kölcsön visszafizetésekkor a bankok lehúztak hét bőrt is a szerény hozzájuk fordulótól. 

Ennek már huszonkét éve hazatértem után változott, nyílván, de nem hiszem, hogy negatívan érintve az ott élőket.

Itthon évek sorozata óta fejetlenség és Nihil uralkodik ezen a területen is, mint tudjuk.

Két nap választ el attól, hogy az újonnan kitalált és ránk erőszakolt plasztik egészségügyi biztosító kártyák érvénybe lépnek, a polifémikus tervek szerint.

   Ma utamba esett marosvásárhelyi egyetlen és állami biztosító a CAS székháza, akkor beléptem, elkérni, ami engem is illet, a plasztikkártyámat, mert a posta nem kézbesítette azt a lakcímemre, és egyénre szól, nem adhatják ki másnak. (!).

Nem meglepő módon, a számítógépes informatikai rendszer nem találta meg, több mint egy fél órás várakozás ideje alatt az országban kilétemet, hiába diktáltam be a személyi adataimat, csak keringet körbe, körbe a képernyő kijelzőén a kereső.

A hölgy gyakorlott udvariassággal intett türelemre, és tört magyarsággal mintha csak magának, de feltette hangosan a kérdést:

„Ez a rendszer sem ér semmit, és nem az első eset, nem tudom, mit csináljak, miért kell, ilyen marhaságot kitaláljanak a mi pénzünkön, és ki veszi hasznát?”

Igen a média untig írt erről, már csak az nem ismeri a témát, aki nem tud olvasni, ámbár az is halja – mondtam én, és megígértem visszamegyek.

Most azon gondolkozom, hogy és itt nem a sajtó a hibás, szerintem, hanem az eszement pénzdobálás, több százmilliós adópénzeinkből nyíltan eltulajdonított pénzek egy örült korrupciógyanús terv szerint. Itt a román posta is nyert hivatalosan, itt a különböző forgalmazó cégek, miniszteri alkalmazottak, és még ki tudja ki nyert ebből az üzletből.

Csak a halandó nem. Lehet, hogy ő ezt még nem tudja. Mert azt mondja ugyebár a rettenhetetlen törvény, hogy nap múltán ne adj, Isten beteg akarsz (á dehogy akarsz) lenni, és elkutyagolsz a családok orvosához, (mert nem a tied, csak köznevesített – de ez már régi ügy), aki csak akkor áll szóban veled, ha van plasztikkártyád. Ha neked van, az jó, ha nincs, magadra vess. Az teljesen más kérdés, hogy abba a chipes kártyába hogyan lát a doki bele, ha nincs olvasó mütyürkéje, készüléke, ne adj Isten internetkapcsolata, számítógépe, vagy még egyszerűbben villanya a rendelőben.

Mert feleim vannak olyan hírneves kis falvak itt Maros megyében is ahol egy község lakóságának legfiatalabb ott lakója mindössze hatvanöt éves, a legidősebbről ne beszéljünk. Ebben a községben (több kis falut magában foglaló község), talán ha van, háromnál több dombtető ahol megérkezik a mobil telefonjel.

És csak ott azokon a helyeken, lehet tapasztalni most a huszonegyedik, az Úr kettőezer tizenötödik évében amint a tehénkék hazavezetése közben esténként, vacsoraidő előtt, mint fecskék az egykori telefonhuzalokon állnak egymás körül a férfiak és asszonyok, hogy mobil telefonáljanak, túlharsogva egymás ízes magyar beszédét.

Huzalos telefon, kábelen szaladgáló tévé mese, a napi sajtó kézről kézre, illetve portáról portára jár déltől estig. (A korcsma tulajdonos hozza, naponta amikor nyitásra kész déli három óra körül. Ő az ingázó és hírhordozó, főállásban, a csapos múltja mellett.) Sok kis takaros ház már régen üresen, elhagyottan áll, újabb vevőre várva némelyik kispénzű kényszerhelyzetben lévő vásárlóra, akinek elvette a bank a házát például, vagy éppen elvált, és osztozni kell.

De kanyarodjunk vissza a romániai kötelező egészség biztosításokig.

Olvasom az internet gödreiben hogy Temesváros egy bátrabb ügyvédje pert nyert az állammal szemben, ugyanis a CAS biztosításnak nevezett adópénzeink lehúzása nem törvényes, hiszen jogom van arra, és ott elkölteni a pénzemet, ahol akarom, és akivel akarom. Akkor miről is beszélünk?

Van plasztik kártyánk kötelező egészség biztosítás révén (persze már akinek van), van családi orvosunk ő nekije aztán van számítógépe, olvasója és mindenféle kütyüürüje, hogy azokat a plasztikokat működésbe hozza, Ő ugyanis a városlakó, aki ezen túl eldöntheti, hogy mennyire aláz meg azzal, hogy megfigyel, de hozzád nem ér, ha odamész a rendelőjébe.

Kérdem én tisztelt feleim: Nem fordult visszásra ez a kisemmizet kis világunk? Kényszerhelyzetbe állítanak, mint a birkákat, és mi mint a jól neveltek járomba is hajtjuk fejeinket, csak azért mert így tanították a nagyok, kik pénzeinken szórakoznak. És nyújtjuk a plasztikkártyáinkat ezen túl.

Kérdezd meg Te is tisztelt olvasó: (De ne legyél beteg), hogy mi hasznod mindebből, és lázadj fel, lázadj fel, és megint lázadj.

Állítsd pellengére azt a mindenható családi orvosodat, a kis szőkét ki előtérben hanyagul odaveti, „ki a következő”, és fizesd a kispénzedből azt az orvosi ellátást kötelező módon is, amelyikkel egyáltalán nem vagy megelégedve, a borítékolás mellett. Azért mert van plasztikkártyád, te kiemelt rangú vagy, számon tartott, neked szintén jár a kisemmizés hanyag koncodavetés, mert lefizetted a CAS-ét.

Tiszteletem. 

                    K.I.D