Befellegzett

“A kezdet az, ami a legtöbb embert megállítja.” (Don Shula)

Nem áll szándékomban szolgálatos on line lapszerkesztőket kibocsátani, és ki – teregetni, viszont kezd tele lenni -  egyes sajtóorgánumok szolgi – vagy kötelező megnyilvánulásaival. Szintén nem érdekem sem célom valamit vagy valakit célzottan figyelemre keltően akár dicsérgetni, de az már egy kicsit sok, hogy egy néhány órás esemény után, amelyet az „élő, pillanatnyi” sajtóorgánumok így és úgy hoztak nyilvánosság elé sajtónak való nyilvánosság után – amely kibuktatott a kerékvágásból.

Mit számít az, hogy X. vagy Y. ezt vagy azt tette, most a nagy-harc a pecsételések előtt, -  a napi menő hír mindenek után mégis az, hogy öt napra szabadult a börtönből – elfogyott a cigije, elment bevásárolni, kapott a nagy megterheléstől öt szabad napot, mikor sanyvad a Nemzet és pusztul a nép.

Kis történet mindössze tizenöt éves: Akkor költöztem el születésem házából és utcájából, itt a közép Maros mentén, Marosvásárhelyen, egy ideje visszaköltöztem, mert a ház kiürült, eltemettük építőjét, a nagyszülőket. Tízen éve még a teljes csendes utca hossz, és a környék még színmagyar volt, ugyanazokkal a házakkal, mint most. Mindössze huszonöt – harminc kapu jelzi az egyéni felségterületet, viszont most egy aki még nem töri  az anyanyelvemet, de ő is öreg, a többiek próbálgatják. Viszont helyfoglalók, és ház előtti járda locsolgatók a lemenő napközi kora délutánban. A házak ugyanazok, csak a lakói változtak.

Összevonnak arra nem képesítettek városunkban iskolákat, mert nincs elég gyerek. Semmilyen nemzetből nincs elég gyerek. Megszűnnek egyes ősrégi iskolák, viszont létrejönnek még ősibb rendfokozatú iskolák. A kultúra a városunkban egyre haldoklóbb, és nullszázados. Az országos tanügyi rendszer és annak képviselői szintén. De nekik nincs nagyon mit tenni, mint osztálypénzeket gyűjtenek már az első naptól kezdve. Nincsenek irkák sem könyvek a tanításhoz, nyilván kell az osztálypénz fénymásolni és sokszorosítani a nagyon régi féltve őrzött egyedi tananyagot. Már az első osztálytól. Hiszen teljesíteni kell, hanem jön a becserkésző a politikailag elit, élenjáró háttérrel rendelkező, és hiába a sok év tapasztalat, vagy esetleg kevés. De akkor is. Be kell tartani a tanrendet. Nem tanítani kell, hanem a rendet betartani és teljesíteni.

Városkánkban a főtéren és úton útfélen színes helyes helytelenül „megmagyarul” kitapasztott hirdetmények, lepedőnyi oldalakat kettéosztva hirdetik a másik nyelven is az időszerű kulturális eseményt. Majd csodálkoznak, hogy ennyire kevés a résztvevő szívélyes közönség. Más dolog, erről nem illik beszélni, hogy Marosvásárhely a kulturális főváros kitüntetést kapta, egyesektől már vagy húsz éve. Azaz már húsz éve hull le a kultúra rólunk. Nem lenne ideje észbe, ha van ilyen, de ha nem főbe kapni, (mert az még van) , és tisztelt tanácsos urak valami olyasmit is eltervezni, ami a kicsiny közösségért történik? Vagy a több tízezer eurós közvagyonból való épületvásárlás a nem az idén barnultaknak, talán megoldás?!  Vagy egy újabb „titkos” paktum, talán? Sokszobás vakolatlan tégla házba költöztetni őket önkényesen? Közpénzen. Hát miért nem?

A Svájci pénzekből (lehetséges, hogy megszabaduljanak tőlük – de nincs pontos sajtóértesülésünk) pályázatok útján 9.7 milliós euró összegben lehetőséget ad azoknak a hivatalos kormánypárti és kisebbségvédelmi civil szervezetteknek, akik nem a saját hasznukra költik el a pénzt, hogy segítség, tanítsák, stb a cigányokat, országosan. Nekünk kell az adópénzeinkből „támogatni” az alpolgármester könnyed megoldását, vagy felszerelni valamelyik udvarát egy újabb csicsás szökőkúttal? Vagy meghívatni magunkat vacsorára egy parlagon heverő, egerek által látogatott fényes étterembe a kisebbség párti, barna kisebbségeket védelmező pártelvtársnő pályázati nyereségéből? Azaz tisztes fizetéséből?

De a városban a kultúra maga a létélménye porba hullott és az kit érdekel? Kedveseim?

K.I.D  2014. szeptember 17.

Mitokanizmus

                               Mitokanizmus

Kisstílű, nem politikusok, ámbár a fővárosi közintézmények a szakma által elismert szakembereinek szokásos, már – már üdvözlő nyitóbeszéde az irodaajtóban, nagy lendületes kézfogás és mosolygós fogadások és befelé invitálások, az előre bejelentett irodabeszél-getésekre.  A mitokán nem személyre szóló kifejezés, hanem a periférikus kisváros vezetőségének szól. Rejtetten, vagy nyíltan – ez már nem kérdés, csakhogy nem érvényesítve azt.

A nyári passzív forróságban a kulturális minisztérium épületében zizeg a kellemes hűvös a dübörgő légkondicionáló alatt.  Itt mindenki románul beszél – és belépést feltartóztató feketeruhás adópénzekből fizetett guard nem tartóztat fel – csak felszól telefonon, hogy várjanak – vagy más világnyelven, de nem magyarul. Magyarul csak – és most – beszélnek a felsőbb irodákban az idéglenes helyfoglalók. Halkan és nagyon meghatározó kijelentésekkel alátámasztva meglátásukat, a jól begyakorolt mondatokat, azokat, amelyeket már régen szajkóznak. Nagyon diplomatikusak, és idegrendszerük pattanásig feszített, arcmimikájuk, szemeik rezzenéstelen – alig várják, hogy lerázzanak, és visszavonuljanak csendes, zárt tevékenységeik köré.

Ők játsszák a mindenkori hatalom lépcsőfoka x-edik fokát, és reménykednek az ingatag talajon való fennmaradáson. Gyakorlottan bólogatnak, elismerik, meg is dicsérik tevékenységeinket – mint civil szervezetek – és azzal „bezárják” a beszélgetést, átvéve, de nem jegyezve az iratcsomót, esetenként, mert az anyanyelven szól, a kisebbség nyelvén.

Ahogyan érkeztél, ugyanúgy mész el, csak abban a hitben, hogy nem jártál potyára. Ők ott tudják, hogy messziről jöttél, a mitokanizmus periférikus városából, ahová visszamész és egy ideig legalább nem zavarod őket a „Soliter” játékukban.

Utógondolat hiányában:

Amikor felfeszítenéd a mitokanista város alkalmazottai között ténfergő opportunista naplopókat a városi adófizetők búsás pénzén különleges hivatali beosztásokban, kik hatalmi harcokat akarnak, megvívni látszólagosan veled, felveszed kalapod és angolosan távozol, de nem hagysz fel hiteddel, elméleteddel, hogy az igazság egyszeriben váratlanul, győzni fog. Hatalmasodni. Akkor abban a pillanatban euforikus érzések kerítenek hatalmukban, és nem hagyod győzedelmeskedni a gyenge periférikus abszurdizmust, hiszen helyiségedben egyedi totalista törvények uralkodnak, amelyek eltekintenek az országos Alkotmánytól, és teszed a dolgodat a Nemzeted, városod, néped érdekében. A többi lényegtelen szófosás.

K.I.D. 2014-09-05