Ti még hiszitek azt?...

Ti még hiszitek azt?...   szombat, 2015. május 23.

Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés marad.

Előválasztások eltolásának, és annak további jellemzője, hogy semmi hír arról. A médiák és helyi eltökélt, párt lekötelezett médiák intenzíven arról csevegnek, mintha elkezdődött volna a kampány, pedig mint mondottam az előválasztást kitolták közösen októberig.

A három (királyoknak gondolok magukat – rossz szájmondások szerint), aki elnyerték a regiszteri biztosok jóváhagyását és a közelmúltban összegyűjtötték barátaik, ismerőseik támogató aláírását csöndben maradtak egy ideig, óráig. Egyesek napokig. Felmerül a kérdés, hogy vajon miért? Mint kistérségeinkben köztudott kettő közöllük pártoknak vezető tagjai, egyikük, meg no name herceg, aki függetlenként szeretne királykodni. Vagy megméretkezni a pártok vezénylete nélkül, ez által is eltorlaszolva a Marosvásárhelyi polgármesteri szék visszanyerését. Mert egyszerűen az is kilátástalan (és nagyon erős szkepticizmus), hogy Itthon független, és ráadásul magyar polgármester legyen a következőkben. Még az is kétes, hogy valamelyik kisebbségi párt katona nyerje el jövőben a városvezetést, azaz a képzelt jogart, és annak a kulcsát. Ahhoz Tiszteltjeim, nem csak a lassan már elcsépelt, és másoktól átvett szólamokra van szükség a változás lanyha erősen hiányzó, szélcsendjében, meg abban, hogy esetleg, talán össze is fogunk (kezeinket talán, magunk előtt leeresztve karjainkat). Hanem valaki, bárki arra legyen képes és elhívatott, hogy megbirkózzon az elnyomó helyi, régen betelepült (és több, helyi nemzettársaink által is békésen elviselt) sokéves polgármester és annak bandájával, és persze a kisebbség képviselő fővárosi örökös tagsággal is. Kétesélyes ez is, hiszen a szék már régen eladatott, és kipockolt a jelenlévő szereplők által, bizalmi alapon. Helyi viszonylatokban a beszéd hiábavaló, és elrettentő a kétségbeesése másoknak, egyeseknek, akik ott vannak a tövén és tényleg a változást szeretnék a városunkban. Elrettentő a tudat, hogy a nép az választ (hatna), ha visszanyerhetnők a bizalmát, és elégséges meggyőző eddig még soha nem végrehajtott módon nyernénk el (vissza) a bizalmát, és elmenne és tenne a városáért, a közösségért. Elrettentő a tudat, hogy ha nem lesz lecserélve a nép által kis-részeként megvetett és politikum által a kiöregedett, állandó ideg-gyógykezelésre szorult játékos, akkor felbecsülhetetlen károkat, barbár tetteket, vissza nem téríthető múltunkat eltipró cselekedeteit fogjuk elviselni, megélni az elkövetkező újabb hatalmi periódusban, tehetetlenül nézve akkor azt. Azok, akik még itthon élünk, és észrevesszük a változást. A kérdés az, hogy nekünk, a kint maradottaknak, sok éve már reménytelenül átverteknek mit tud mondani a hivatalosan is már előjelölt, a polgármesteri székért, hogy milyen a megvalósít-hatási küszöbön milyen minket is érintő programja van. Ugyanakkor a legfontosabb kérdés, hogy bennünket mennyire érdekel még a sorsa a szeretett városunknak, és nem a közöny a napi megélhetésben lelhető kényszer késztett minket arra, hogy ne legyünk érdekeltek. Meg a sok éves félrevezetés, dogmatikus hanta bandázás, ilyenkor a választások előtt. Meg még sok egyéb, vezérpolitikustól, senki által meg nem hallgatott vagy megoldott gondunk sora.

Kérdőíveket osztogatnak a város némely területén, kérdések értelme titkosított, és azoknak szükségessége is, arra várva, hogy a válaszokból megítélhetik a mi a kint maradottak szándékait, és gondolkodásra késztethetnek bennünket.

Van egyike az előválasztási verseny nyertesének, aki már igazándiból elkezdte a városért eddig is elvégzett tevékenysége alapjaként szolgáló, és a jövőben optimistán hittel forduló városért harcoló, de a székben nem biztos, hogy helyén való politikai párt hátteres kampányát, ameddig a többiek hallgatagon csücsülnek.

A jelenlegi gondokról, amelyek napirenden már annyira sűrűek, hogy azokról az elterelési akciók, a hiteles gépezettel dolgozók is aligha, de gőzerővel, próbálnak bennünket hülyíteni, és nem beszélni arról, ami tényleg a valós igaz, és döbbenetes.

Javában mindegyre zajlanak a tömeges akciók, amelyet ingyen és bérmentve epekedve, és cinizmussal telítve hirdet és folytat le a polgármesteri hivatal mindhárom városvezetője, a napjainkban, és közben mások csöndes reményteljesen várják a már évtized óta tartó városi ereklyéink ellen elkövetett és most tüntetéssé fajult tömegcsődületet. Megint mások népi szabadcsapat tagjai rohamakciókat hirdetnek fegyvertelen székvédők ellen, akik szintén harcképtelen fegyvertelenek. Semmi más nem történik itthon, Marosvásárhelyen. Semmi, csak esetleg az, hogy gyorsabban haladunk a vesztesség fele, a csatamező elhagyására, ha nem ébred fel valaki, aki átvenné a széthullott sereg, irányítását.

Valaki azt mondta, hogy „Vezetőre ismeretlen, vad tájakon van szükség, nyílt, sík vidéken csak vaknak van védelemre szüksége.” (Galilei) Nos, azok, akik kiégtek azok, nem a vad tájaktól, hanem a dögunalmas folyamatoktól égtek ki. Ennek a tömegnek nincs szüksége tudásfrissítésre. Neki elég egy „kibeszélés” a sarki kávézóban. Valaki a tegnap hosszasan magyarázta, hogy összefogás kell. Ezt megszokhattuk már. De most éppen azt magyarázta, hogy tüntetés-összefogás kell, és kell egy ember, egy vezető figura, aki tudja, megmondja a tutit, vagy elhiszi magáról. Hát nagyon nem.

A demokráciát ma újjá kell építeni, de ehhez nem vezetőkre, és új pártokra van először szükség, hanem arra, hogy szerveződjünk, és a kívánságlistánkat fel tudjuk mutatni ezeknek a vezetőknek és pártoknak. Nem arra van szükség, hogy ukázt kapjunk, és higgyünk a vezetőinkben, hanem, hogy megfogalmazzuk, mit is akarunk, és ennek képviseletét majd valakik felvállalják, és mi pedig tudjunk bízni bennük.

Marosvásárhely                                                   Kidoka.

vasárnap, 2015. május 24.