Zagyválás, mint a tör fuszulyka…                     2014. november 11.

Valamikor a választási kampány kezdete előtt Kelemen Hunor hangoztatva meggyőzően beszédét kijelentette:

 „Ha el tudjuk érni, hogy tabuk nélkül beszéljünk egymással, ha el tudjuk érni, hogy ne mindig a hátsó szándékokat kutassuk a másikban, hogy az előítéleteket lebontsuk – akkor már a jó úton vagyunk. A kommunista diktatúrát akkor temethetjük el végleg, ha lebontjuk a köztünk és bennünk élő történelmi és politikai tabukat, ha megszabadulunk az előítéleteinktől. „

Kétségek között próbálom összeszedni gondolataimat, olvasom, hogy városunkban is tüntetést engedélyezett a városi rendőrség főmuftija, a külföldön élő romániaiak szavazatjogosultságának betartása végett. Álcázzuk a szart, tisztelt feleim, mi itthon Marosvásárhelyen, és befogjuk a szánkat meg elviseljük ezt a monopolisztikus hatalomgyakorlást, populizmust megint.

Meghajlunk a város al- és a fővezetője előtt, és össze vagyunk kavarva! (Biztosan sokan dobják rám most a követ a következőkben):

De elnézem az óriás plakátokat reggelente a buszmegállóban, ahol hárman virítanak: A hirtelen Erdély szerte kedvencnek titulált államelnökjelölt, a német, és a városunkat tizennégy éve bitorló főmester, meg a magas nacionalizmusáról híres megye elnök poszterei között. Nem akarom, gondolom, nem vagyok egyedül ebben, de igen is kijelentem: Nem akarom hármójukat látni tudni egy fazékban. Egy volt PDL, és egy volt PNL egybezakuszkát. Bár ilyen a politika, ma itt a melegebb, holnap ott a hűvösebb, csak egyszerűen okos opportunistának kell lenni, az egyebek mellett és jól helyezkedni. Olyan, mint egy eldobott lottó, nem nyerseséges, de pillanatokig önkívületes örömhullámzást képez. Nekik, a pillanatnyi előnyért megalkuvó, párttagoknak.

Hasznosan eladták fejünk fölött megint bennünket a nemzetünk képviselői, annak is a lecsúszott államelnökjelöltje, és elbuktázott ki nem jelentésével visszavezeti az országot a vörös riadalomba. Össze vagyok kavarva, T. Feleim, zagyva vagyok, mint a lecsó, vagy a lassan érő káposztalé. Mennék meg mennék, is- de nem tudom, hogyan vessem pecsétem a megjelölt helyre. A vörösökre bizton nem teszem, és senkit nem sugallok a cselekedetre, viszont a másik jelőlt-től elhárít a tudatos cselekvés, hiszen még nagyobb hatalmat biztosítunk a minket bitorló, egyeduralmat élvező, és tizennégy éve minket, Marosvásárhelyieket kisemmiző polgármesternek. Még az sem biztatás, hogy az elkövetkező másfél év (oly röpke idő), amely reménykedni hagy(-na) bennünket, itthon maradottakat, hogy eljön a helyhatósági választások ideje is, lesz újra magyar városi főpolgármester jelölt, valamelyik politika pártól, vagy egyáltalán más jelölt. Egy valaki más, aki a földön jár, nem több-tízezres eurós szuper-járgányokkal száguldozik, és gyakorlattal, már de elpusztítja a várost. Viszont most nem erről van szó, előugrottunk az időben, hiszékenyen, mint mindég.

Most gondoljunk az elkövetkező vasárnap, november 16-án, hogy ha elmegyünk a kékfüggöny mögé, hova és merre tesszük pecsétjeinket, mert biztosan attól függ az elkövetkező sok-sok esztendő is, amelyiknek részesei leszünk, és vagyunk.

(K.I.D)