2015. április 12.
Egyszer majd
kiderül a turpisság, mondta a nagymamám.
A
városi előválasztások margójára – Tisztelettel.
„Aki azt
teszi, amit "mindenki" tesz, mert nem akar feltűnően viselkedni, nem
fog feltűnni. Aki nem győzi le a félelmét, hogy feltűnést keltsen, és nem
vállalja annak kockázatát, hogy valamit hiába vagy rosszul csinál, megfosztja
magát attól az esélytől, hogy érvényesüljön” Josef Kirschner
A dogma halálával
születik az erkölcs. Immanuel Kant
Tiszteltjeim!
Eget verő, de egy nagyon
rossz alakításnak voltunk szem és fültanúi az elmúlt napokban.
Valaki hazugot kiált és
bizalomért esdekel a nép javára. Valaki, aki a legnagyobb hazugok között is
hazug, de biztos, hogy nincs egyedül.
Elindult egy naiv
jóérzéssel is átlátható folyamat városunk politikai előkelői között, amely azt
akarja elhitetni, hogy megtörtént a nagy béke jobb nyújtás, hiszen mindannyian
veszélyt kiáltanak, azoknak, akik nem tudnák. Arról nem beszélnek nyíltan, nem igazán
vállalják fel a hatalom előtt, hogy elbeszélgessenek az átlátszó igazat
mesélve, hogy tényleg baj van háztájikon.
Azt olvasom elektronikus
sorokban valahol a napokban, hogy a mi bajunk, a választás lehetőségének, a
megméretkezés feladásának, feladása. Azt mondom azokkal, akik nem mondják ki
oktalan okoktól fogva, hogy beteg a kisközösségünk, vagy beteg a nagy-közösség
is. Évek óta némelyikünk (akinek szócsövet adtak, mint gyerek kezében a csörgőt,
„ki némám rázza”) kielégíti önnönmagát egy - egy nyilvános megszólalásával a hírhedt
közösségi oldalon azzal, hogy megalapozatlan nyilatkozataiban nyáltól csöpög a billentyűzete,
de nem tudja, hogy nem mond semmit, vagyis semmit nem mond!
Azok, akiknek viszont
mondaniuk kellene, tanítani és biztatni hanyatló kis Honfitársaikat, nem
szólnak a Média irányában a köznek semmit, hallgatnak, mint odadobott
üvegcserép a zsenge fűben, megmarva, felsértve az arra gyanútlan botladozót. Ez
a látszat a manipuláns gyakorlat újabb formája, amely századunkban marosvásárhelyi
szinteken virágzóan gyakorlik.
Mint mindég a kortárs
történelemben a legnagyobb, és leghangzatosabb média manipulánsok azon
csoportok résztvevői, akik célként tartják maguk előtt a pislákoló gyufalángot,
a nép irányítását célul maguk elé helyezvén, lehetséges önön érdekekből.
Ők az áldozatok, a feláldozottak, a rövid színpadi
szerepben, drámaian elhulló szereplők, akiről a jellegzetes mérvadó taps nélküli
előadás résztvevői, annak végére teljesen megfeledkeznek. Azokon kívül, akik
valamilyen oktalan okból (mert most nem a szubjektív vélemény nyílvánosításon
van a hangsúly) az elmúlt helyhatósági játékok után közösségi szerepet
vállaltak, büszkén elmondhatják, hogy egy ideje a vezetőjük által kitűzött
határozatot meghozták, megegyezés szerűen hitelesen bólogatva azon
határozatokra, amelyről talán nem is volt fogalmuk, csak- csak a „részleosztás”
végett cselekedtek havi egyszeri hivatali székeikben. Mint később lehet,
kiderül a saját kárukra, de lehet, hogy ezzel ők mit sem törődnek.
A szolgálatos csoportvezető
(már második esélyes, és így sikerült neki, mert társa el és lemondott, ő a
helyére került rövidke ideje) arról is nevezetes, hogy a hangos médiában
rendszeresen megszerepel, és elmondja az elmaradt aszfaltkátyúzásokat, csak
magyarul, úgy ahogyan Maris mama kéri pontosan az éter hullámhosszán, és nyilván,
ahogyan ő gondolja, mert a hangos rádió stúdióban egyszerre csak nagyon kevesen
vehetnek részt. Szerintük, a műsorvezető szerint okkal, hiszen mi lenne ott, ha
megszólalna egyszerre nyílt adásban a csürhe pórnép?
Nem másodrangú tisztelt kis-honfitársaim,
hogy térségeinkben, mint mondottam kis ideje magyar másodrangú vezető szerepet,
vállat fiatal személy „elbaktázta” már régebben a környezetében levők
nagy többségét, azok támogatottságát sajnos csak nagyon kevés számú csöndes
követtő mondja vagy tudatosítja, hogy nem így vagyon. Mellébeszélve a kegyetlen
realitásnak.
Itt van a baj. Itt van a
bibi elrejtve, álcázva talán, sokunk érdektelenségét előszeretettel erősítve,
most az X-ik utolsó órán. Habár igazság szerint megszámolható, hogy még hányan
is hiszünk abban, hogy elnyerheti a prímet, és egy év múltán esetleg a
főszékben foglalhat helyet.
A nagy összebékülések
előterében, a nagy összebékülők hiányoznak jelenleg, hogy megszólíthassák a kis
és nagyérdeműt közösen, összeborulva és felvillanyozva a jóban még reménykedőt.
Nem a megméretkeztetés a magát „bátornak” tituláló kiskatonák hiányoznak a
gáton – vízszakadás előtt, hanem a hitt, hogy a magyar városvezető széke és tisztsége
tényleg nem eljátszott már rengeteg esztendeje. A megfélemlített ösztöneiben létező vadat sem
szabad, és nem lehet kicsalogatni a menedéket nyújtó odújából egy már szagot
árasztó legyek lakta húscafattal, amelyet már mások régen otthagytak. A más
vadak.
Tenni kell, azt tudjuk,
Tiszteltjeim, de hogyan tehetünk, ha (le - )- kezelnek bennünket? Akkor micsodán csodálkozzunk, összetéve kezeinket és semmit meg
nem értve a rejtett le nem írt sorok között, visszabattyogva álmos nyugodalmas képernyőböngészéseink
közepette?
Mindenki tudja, hogy mit
tegyen, kérdés az, hogy miért nem teszi akkor?
Marosvásárhely D.A.K.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése